„Tündéres” és „ritka” történetek
„Tündéres” és „ritka” történetek
A Kónyi János életművét több írásában bemutató György Lajos 1910-ben a következő megállapítást tette: „Nemcsak minálunk, hanem általában külföldön is, egész a XVIII. század végéig még a legműveltebbeknek sem volt érzékük a mesék iránt, nem ismerték fel azoknak nemzeti és általános emberi jelentőségét, mindaddig, míg Herder s a nyomában fellépő Grimm testvérek gyűjteménye az általános figyelmet s az irodalmi érdeklődést rá nem irányította azokra a mesékre, melyeket öreg anyókák a fonókban, vagy katonák az őrtüzeknél el-elregéltek.” A tanulmányban Kónyi három tündérmese-fordítása kerül górcső alá, ezek a Várta Mulatság (1774) és az Elme-Futtatások (1792) című kötetekben jelentek meg, s eredeti szerzőjükként Madame d’Aulnoy francia írónő azonosítható. György Lajos véleménye szerint a 18. század második felének Magyarországán még „igazán kivételes jelenségnek kell tartanunk […] azt a pár tündérmesét, mely mégis napvilágot látott”. Az előadásban összegyűjtöm a korszakban megjelent magyar nyelvű tündérmesék adatait, melyeknek Kónyi munkáin kívül fontos forrása Jeanne-Marie Leprince de Beaumont Magasin des enfans (London, 1756) című tankönyvének Derzsi János és Tordai Sámuel református lelkészek által készített magyar fordítása (Kisdedek tudománnyal teljes tárháza, Kolozsvár, 1781). A 18. században kiadott magyar nyelvű tündérmeséken túl kitekintést teszek a 19. századi fordításokra is (a Várta Mulatság még négyszer, a Magasin egyszer jelent meg), és összegyűjtöm az eredeti francia vagy német nyelvű kiadások adatait néhány nagyobb gyűjteményben (OSZK, MTAK, ELTE EK, FSZEK, Ráday Könyvtár). Manfred Grätz a Das Märchen in der deutschen Aufklärung című monográfiájában egyértelműen történelmi-társadalomszociológiai okokra vezeti vissza a tündérmesék népszerűségének 17. század végi megnövekedését. Véleménye szerint „az ilyen történetek szóban keringtek a párizsi szalonokban, és segítettek eloszlatni az unalmat az udvarban és a felsőbb társaságokban. Ezek a történetek szórakoztatták a nantes-i ediktum visszavonása és a hugenották XIV. Lajos udvarából történt kiűzése után működésképtelenné vált arisztokráciát, amikor a pazar ünnepségek helyét a nyomasztó fanatizmus és a társadalmi sivárság vette át. Ebben az intellektuális légkörben, amely a didaktikus-moralizáló és a fantasztikus-csodálatos történeteknek egyformán kedvezett, a tündérmeséknek sikerült rövid időn belül kiszorítania a régi, vége-hossza nincs kalandregényeket.” Hasonlóan antropológiai és vallástörténeti magyarázatot ad Grätz arra, hogy a 18. század első felében nem készültek német fordításai a francia tündérmeséknek: ezek „többségét kétségtelenül eredeti nyelven olvasták Németországban”, de nem sokan, mert „a német polgárság még szenvedett a harmincéves háború következményeitől, és kezdetben kevéssé volt fogékony a francia képzelet gyakran komolytalan termékei iránt. […] Ugyanígy sem a széles körben elterjedt pietizmus a maga jámbor irányzataival, sem az igen optimista, de meglehetősen sekélyes racionalizmus nem volt különösebben nyitott a francia irodalmi művekre; a katolikus Németország pedig alig vett részt a modern irodalmi fejleményekben.” Az előadásban a tündérmese műfajának népszerűségét a különböző országokban vizsgálva lehetőség nyílik megfigyelni a kulturális-eszmetörténeti azonosságokat és különbözőségeket. Az eredetileg felnőtteknek szánt, majd lassan a felnőtt- és a gyermekirodalom körében is elfogadottá váló műfaj magyarországi története jól mutatja a szórakoztató, fikciós irodalom térnyerésének folyamatát az erkölcsi-tanító irodalommal szemben, s ezáltal azt a jelentős részben éppen a mesék, köztük a tündérmesék hatására történő elmozdulást, mely alapvetően formálta át a szépirodalom funkciójáról alkotott közfelfogást.
More
MP3