A humanista retorikai technikák továbbélése a 16. századi protestáns zsoltárfordításokban

A 16. század zsoltárfordító, -parafrazeáló praxisa számottevő eltéréseket mutat a korábbi,
későközépkori zsoltárfordító hagyományhoz képest. Azon túl, hogy nagy mértékben
megnövekszik a magyar nyelvű zsoltárfordítások száma, magában a fordítás mikéntjében,
technikáiban is változás következik be. Ahogyan Szilasi László is megfogalmazta, a retorikai
tudatosság, önreflexivitás térnyerésével párhuzamosan, ebben az időszakban a zsoltárok
fordítása narratív természetűvé válik, nem ritkák az eredeti textus kereteit szétfeszítő,
terjedelmes és aktualizáló parafrázisok (pl. Kecskeméti Vég Mihály, Szegedi Gergely, Sztárai Mihály szövegei) – és ez, indirekt módon, a zsoltárinterpretáció módosulására is enged következtetni. A magyarországi későhumanista retorikai tudatosság megjelenése és a német egyetemi oktatás közötti kapcsolatra már Kecskeméti Gábor felhívta a figyelmet.
Előadásomban ennek nyomán amellett érvelek, hogy összefüggés mutatható ki a 16. század protestáns (főképp wittenbergi) egyetemi retorikaoktatása, illetve szűkebben az Erasmus és Melanchthon retorikatankönyvei által is népszerűvé tett copia technikája, valamint a zsoltárfordításban jelentkező bővítési tendenciák és a poétikai tudatosság növekedése között.